2025.08.03
Szakszervezetünk 2024. év elején felmérést végzett az egészségügyi dolgozók körében, hogy megismerjük a gyökeresen változó bérrendszerrel kapcsolatos elvárásaikat.
A felmérésből az derült ki, hogy a munkavállalók maguk is érzékelik, elismerik azt, hogy bár minden szakmacsoporton nagy a nyomás és egyformán fontos a tevékenységük az ágazat működéséhez, de a különböző ellátási formákban dolgozók leterheltsége mégsem azonos.
A felmérésünket kitöltő 2740 fő közül közel 2000-en gondolják úgy, hogy az egészségügy különböző területein eltérő a munkaterhelés.
A jogszabály tervezetből kiderült, hogy a kiemelt munkakörök nagyobb bértámogatást kapnak majd, ezzel megteremtve a lehetőségét annak, hogy legyen mód a nagyobb megterhelést jelentő területek fokozottabb elismerésére.
Kérjük, hogy a tavalyi évre ígért felülvizsgálatot, mely a kiemelt szakmák körére vonatkozna végezzék el. Bővítsék a listát a felelősség, fizikai terhelés, pszichés igénybevétel figyelembevételével.
Ahhoz, hogy valóban vonzó legyen egészségügyi szakma a fiatalok körében, kiemelt bérezésre van szükség, végső soron az orvosok elvándorlását is csak jelentős béremeléssel sikerült megállítani.
Továbbá javasoljuk, hogy kerüljön bevezetésre az egyes földrajzi területekre jellemző sajátosságokat is figyelembe vevő szakmai/területi pótlék, melynek mértéke eléri az alapbér 10%-át, ezzel kompenzálva a nagy terhelésű egészségügyi intézményekben dolgozók nagyobb terhelését vagy a megélhetési különbségekből adódó hátrányokat.
A hír további részének megtekintéséhez vagy a hírhez tartozó dokumentum letöltéséhez kérlek, jelentkezz be, vagy regisztrálj rendszeres hírolvasóként az alábbi űrlapon!