2025.03.10
A demonstráció célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet az egészségügy problémáira, és nyomást gyakoroljunk a döntéshozókra a változások érdekében. Hangsúlyt adjunk, erőt mutassunk fel a három kiemelt követelésnek:
Azonnali gyorssegély az egészségügyi kasszának a legkritikusabb területeket célozva (pl. kórházi ügyeletek, háziorvosi ellátás, eszközhiány).
A betegellátás minőségének javítása és nyilvános reformterv készítése érdekében ágazati egyeztető fórum haladéktalan összehívása a szakmai kamarák, ágazati szakszervezetek és betegképviseleti szervezetek bevonásával.
A 2026-os költségvetésben 500 milliárd forinttal fordítson többet a kormány az egészségügyi kiadásokra és változtatásokra, majd 5 év alatt az egészségügyi költés érje el az európai átlagot.
A demonstrációt Svéd Tamás, a MOK főtitkára nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy az egészség mindenkié kellene, hogy legyen, össztársadalmi, nemzeti érték. Külön köszönetet mondott a nőknek, akik az egészségügyi dolgozók többségét adják, gyógyítanak, ápolnak, „vállukon viszik a recsegő-ropogó egészségügyet”.
A felszólalók között volt Gálvölgyi János színművész is, aki levélben osztotta meg gondolatait a hallgatósággal, kiemelve a mentők késlekedését, a hiányos felszereléseket és az ápolók túlterheltségét.
A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke, dr. Soós Adrianna is felszólalt a demonstráción. Beszédében rámutatott a riasztó statisztikákra a magyarok egészségi állapotával kapcsolatban, és kiemelte az egészségügyi dolgozók hiányát és túlterheltségét, ami nagymértékben érinti a FESZ tagságát adó szakápolókat és ápolókat.
„A jogszabályok kizárólag az egészségügyben engedik meg, hogy egy munkavállaló heti 72 órát dolgozzon folyamatosan és rendszeresen. Így sokan havi 270-280 órát is munkával töltenek, munkáltatói nyomásra, a jobb kereset érdekében, de leginkább mert nem akarják ellátatlanul hagyni a betegeket” – mondta dr. Soós Adrianna.
Kiemelte, hogy az egészségügyi dolgozók egyre több beteget látnak el változatlan vagy csökkenő létszámmal, gyakran nem kapják meg a pihenőidőt, pihenőnapot, néha a szabadságot is csak papíron. A FESZ elnöke szerint a jól képzett munkavállalókat gyakran segédmunkára, adminisztrációs feladatok ellátására fogják, vagy naponta vidékről utaztatják a mentősöket a budapesti mentési feladatok ellátására. A béremelések ellenére a szakdolgozók átlagos nettó bére 10-20 évi munkatapasztalattal is csupán 350 ezer forint körül van.
Dr. Soós Adrianna hangsúlyozta, hogy az ellátási problémák meghatározó oka az egészségügyi intézmények súlyos, folyamatosan újratermelődő pénzhiánya. Szerinte az állami ellátást kellene fejleszteni, hiszen a magánellátás kevesek privilégiuma.
„Változásokra van szükség, nincs idő a várakozásra, nem akarjuk, hogy évente egy városnyi embert veszítsünk el, akik menthetőek lennének megfelelő ellátás esetén” – jelentette ki a FESZ elnöke. „Kérjük a kormányt, tegyen az eddiginél többet az egészségügyi ellátás javításáért, mert a magyarok egészsége többet érdemel.”
A demonstráción Sodró Eliza színésznő egy, a MOK-hoz érkezett üzenetet tolmácsolt, amely a vizsgálók állapotára, a zsúfolt várótermekre és a hosszú várólistákra hívta fel a figyelmet. Gryllus Dorka színésznő köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, míg Srádi Péter, a MOSZ elnöke arról beszélt, hogy az egészségre fordított kiadás nem luxusköltés, hanem befektetés a jövőbe. Tapasztó Orsolya mentálhigiénés szakember a gyerekellátás problémáira hívta fel a figyelmet, rámutatva, hogy ma Magyarországon több mint 100 ezer gyereknek nincs háziorvosa.
Álmos Péter, a MOK elnöke beszédében kiemelte, hogy az egészség nem kiváltság, hanem alapjog, és sürgette a kormányt, hogy biztosítson azonnali forrásokat az ügyeletekre, mentse meg a háziorvosi rendszert, és évente 500 milliárd forinttal növelje az egészségügyi költségvetést.
A demonstráció résztvevői egy perc néma csenddel emlékeztek a Covid látható és láthatatlan áldozataira, valamint a gyászoló családtagokra.
Köszönjük mindenkinek, aki eljött! Elkötelezett vagyunk az egészségügyi dolgozók érdekeinek képviseletében, és támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely a magyar egészségügy helyzetének javítását célozza meg.
Kövesd az ezzel kapcsolatos további tartalmainkat Facebook oldalunkon:
Független Egészségügyi Szakszervezet * FESZ *